2012. április 12., csütörtök

Kézápolás tavasszal (is)


Már nem kell a kesztyű, de hideg szél fúj, ami bizony nem tesz jót kézbőrünknek. Nekem legalább is tavasszal, az amúgy is száraz bőröm még inkább kívánja a krémezést.  A rendszeres kézápolás ráadásul egy jó befektetés, az öregedés kivédése érdekében. Ne sajnáljuk rá azt a pár percet és főleg ne feledkezzünk meg róla.



A legideálisabb kézkrém könnyen felszívódik, ugyanakkor ápol és puhává teszi a bőrt.  A jó minőségű termékekből igazán nem kell sok, így ha egy márka bevált nyugodtan kitarthatunk mellette. A silány krémek helye viszont a kukában, ugyanis csak árthatunk vele, hiszen a túl sok tartósítószer, mű illatanyagok csak még jobban megterheli a kézfej vékony bőrfelületét irritációt, szárazságot okozva.

Takarításkor  nem árt gumikesztyűvel  védeni a kezeket, mert a takarítószerek kimarhatják a bőrt.



A kézfejet is lehet radírozni, erre a területre ugyan úgy használhatod a jól bevált bőrradírod. A körmöket jobb reszelni, mint vágni. Viszont az sem mindegy hogyan reszeljük: mindig kívülről a köröm közepe felé mozgassuk a reszelőt.

Citromkarikával kifehérítheted a lakktól elszíneződött körmödet, de legjobb ha színes lakk alá mindig  színtelen, körömerősítő lakkot használsz, így a köröm elszíneződése is elkerülhető. A körömágybőrt ne vágd le, használj körömágybőr eltávolító krémet, ami felpuhítja a bőrt, így ezután akár törölközővel eltávolítható.

Extra kézszárazság esetén éjszakára kend be a kezed  egy zsírosabb kézkrémmel, vagy olívaolajjal , húzz rá egy pamutkesztyűt és hagyd így reggelig.

2012. április 11., szerda

A legújabb kedvenc


Emlékszem annak idején Dóri húgommal néztük hétről hétre Nils újabb kalandjait és imádtuk. Most Ábelnek hozta el az első kilenc részt DVD-n a húsvéti nyuszi. A siker leírhatatlan, elkötelezett rajongóvá vált.

A mese szerint Nils 1884-ben született, és a dél-svédországi Västra Vemmenhög nevű kis faluban élt szüleivel egy tanyán. 14 éves korában rosszalkodásai és gonoszsága miatt büntetésül törpévé varázsolta egy házimanó, melynek eredményeképp kb. 20 cm-esre zsugorodott, és megértette az állatok nyelvét. Miután törpe lett, az északra tartó vadludak társaságában útnak eredt a házilúddal, Mártonnal.



Nils Holgersson az útja során eljut egészen Lappföldig, majd visszatér szülőházához. A hosszú hónapok alatt sok jót tesz, ezért a manó hazatértekor visszavarázsolja eredeti méretére.

Selma Lagerlöf 1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, melyben nem kis része volt az 1906-1907-ben kiadott, és fergeteges sikert elért mesének, mely eredetileg földrajztankönyvnek készült az általános iskolások számára.

1980-ban svéd–csehszlovák–japán koprodukcióban 52 részes rajzfilm készült a meséből. A rajzfilm első magyarországi bemutatásakor (1988) hazánkban is hódított, népszerűségére való tekintettel a következő évben ismételten levetítették.

Nem mellesleg  a svéd 20 koronás hátlapján Nils Holgersson szerepel, amint Márton lúd nyakán ül.

Forrás: wikipédia

2012. április 2., hétfő

Újabb mérföldkövek

Szombaton derült ki, hogy Ábel szeptembertől 1/A-s kis tanuló lesz a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Nagyon büszke és boldog volt, hogy a leendő elsősöknek szervezett családi napon már kint volt az ő neve is az iskola ajtaján. Nálunk szülőknél mondjuk nem volt kérdés, hogy ez a legjobb és  legideálisabb kerületi iskola, ahova a kis elsőszülöttünk kerülhet, de a 8 alkalmas játékos előkészítő során Ábel is nagyon megszerette a gyerekeket, a leendő tanító nénit és nem mellesleg a szép, igazi hagyományos iskolaépületet a szuper jó és tágas tornateremmel.

A kézműves foglalkozások, a nemezelés és a társasjátékok után még elszaladtunk a Nyuszi Kupára is, ahol a gyors, utolsó pillanatban történő nevezés és bemelegítés után Ábel negyedik helyezést ért el a 25m-es béka korcsoportos hátúszásban.

Ja, és nem mellesleg most érkezett el Ábel életében az építési útmutatóból történő legózásnak az ideje is.


Eddig saját kútfőből építgetett, de most elővett egy doboz apró legót és teljesen egyedül az utasítások pontos betartásával megépített egy versenyautót. Alakul :)).