2011. május 31., kedd

Friss magyar eper a piacról

Végre, végre, végre itt az eper. Na persze nem a rettenetesen messziről érkező, útközben érlelt, ízetlen óriás génmutációkra gondolok, hanem a friss, illatos, hazai, egészséges eperre.

Ázsia és Európa dombos vidékein már az ókor elején ismert volt az eper vad őse, a szamóca. Rómában például szépségmaszkot is készítettek belőle. Az erdei szamócát a középkorban telepítették először a kertek végébe, s trágyázással a hozamát is próbálták fokozni. A reneszánsz korra óriási népszerűségnek örvendett, ekkor már tejszínnel tálalták a hölgyeknek és borral az urak számára.
Az eper érzékeny ínyencség, ezért a legjobb, ha vásárlás után azonnal felfaljuk. Ha erre még sincs mód mosatlanul tálcára vagy szűrőbe borítva tegyük a hűtőbe és csak közvetlenül evés előtt mossuk meg, alaposan folyóvízzel. Előtte azonban vegyük ki a hűtőből, s hagyjuk rövid ideig szobahőmérsékleten, hogy fenséges illata jobban érvényesüljön. Sose hagyjuk, hogy az eper vízben álljon, ugyanis így elveszíti aromáját, értékes vitaminjait és helyette vízzel szívja tele magát!

Az eper szervezetünkben hisztamint szabadít fel, így az arra érzékenyeknél allergiás reakciót: legtöbbször csalánkiütést válthat ki. Két éves kor alatti babánknak így semmiképpen ne adjunk még belőle.
Számunkra azonban itt az idő, hogy az eperből nyert vitaminokkal és ásványi anyagokkal töltsük fel a szervezetünket. 100 gramm eper 60 mg C-vitamint rejt magában, s ezzel a gyümölcsök között dobogós helyet érdemel. Az eper ráadásul alacsony energiatartalmú: 100 grammja csupán 35 kalóriát tartalmaz. Íze pedig csodás. Vas-, kalcium- és magnéziumtartalmával gondoskodik szervezetünk ásványi anyag-egyensúlyáról, így önmagában is tápláló, könnyű étkezést tesz lehetővé. Ugyanakkor tejjel nagyszerű turmix keveredik belőle. 


Süteménybe sütve pedig remek desszert varázsolható belőle. Lehet ügyeskedni! :-)))) Én az ovis kerti partyra próbálok sütni majd belőle valami ilyesmi finom és egészséges sütit a halacska csoportnak.

A süti az csokis


2011. május 25., szerda

Ábel a party arc

Az elmúlt időszakban három bulin is részt vettünk, igen jó hangulatban. Az első Dóri húgom esküvője volt, ahol Ábel remekül érezte magát. Teljesen odavolt a szép menyasszonytól: segített vinni a ruháját, simogatta, fényképezkedett vele. Igazi komoly feladata is volt, hiszen a templomba ő vitte be a gyűrűket.


Az esküvői vacsora utáni bulin pedig teljesen elemében érezte magát. Kezdetben két rokon kislánnyal rohangált és táncolt, de 9 után már a Dóri barátnőivel is ropta a DJ-k által hozott vicces kalapok egyikében. Elvileg az egyik nagymama ügyeletben várt nálunk, hogy majd 10-re érte jön és hazaviszi aludni, de Ábelnél ez a lehetőség szóba se jöhetett. Így 11-kor lemondtuk a nagymamát.




Ábel viszont kettőig bulizott. Éjfél után kicsit elfeküdt az egyik hangfal (!) melletti kanapén, de fél órás bóbiskolás után energikusan felült és közölte, hogy kialudta magát. Fél háromra értünk haza, így vasárnap 11-ig senki sem ébredt fel nálunk, ilyen sem volt már cirka 6 éve.

A következő pénteken Miki (apa - ének, gitár) zenekara a Business SILENCE lépett fel egy Reklámpikniknek  nevezett szakmai rendezvényen, a Pál-völgyi-barlang előtt elterülő füves területen. Ábel nagy örömére jöttek a kis barátai: Vili és Barni (apukájuk: Tamás - billentyű), Döme és Luca (apukájuk Gábor - ritmus) és Dórika is, pocakjában Bálint unokatesóval (apukája: másik Tamás - dob). A késő délutáni esemény remekül indult. A zenekar tagjainak gyerekei önfeledt játszottak, motoroztak, futóbicikliztek, teniszeztek, míg apáék belőtték a hangosítást, majd kezdetét vette a buli.




A harmadik számnál kezdett tetőfokára hágni a hangulat, a három nagyfiú: Vili, Döme és Ábel már a teniszütőkkel gitároztak, dombról gurultak és ugráltak, a két kicsi: Luca és Barni pedig a babakocsijaikban ülve tapsikoltak lelkesen. 






Sajnos a felettébb vidám hangulatban Vili rosszul esett a futóbiciklivel és eltörte a kisujját, így Tamást a színpadon hagyva Zsuzsi a 2 fiúval a János kórházban folytatta az estét. Röntgen, gipsz és fáradt gyerekek, "jól" kezdődött a hétvége.
Döme és Ábel (rockerek születőben) viszont hősiesen helytálltak Vili helyett is a buliban:


video

A  Business SILENCE  nem pihent sokáig, hiszen egy hét elteltével, szombaton is felléptek a Zugligeti Szent Család Plébánia családi hétvégéjén Gyuri atya meghívására. Itt aztán bőven volt gyerekprogram: ugrálóvár, rajzolás, ügyességi játékok, és persze koncert. 







És a turné folytatódik, de most már gyerekek nélkül: június 2-án 8 órától a Silenus Pub-ban lesz Business SILENCE koncert, ahova mindenkit szeretettel várunk, GYERTEK :-))))!!!!!

http://silenusetterem.hu/music/nagyszinpad/

2011. május 6., péntek

Energia a levegőből

A mostani friss, már igazán tavaszi levegőt nagyon jó érzés mélyen belélegezni és mint a cikkből kiderül érdemes is!


Lélegezni annyi, mint élni. Pontosan a tüdőből ki- és beáramló levegő az, ami szervezetünk életfunkcióit szabályozza. A tudatos légzéstechnika a testi-lelki jólét elérését szolgálja. Nemcsak oldja a feszültséget, hanem visszanyerhetjük vele az energiánkat is.



 A tüdőbe a levegő a légutakon keresztül jut be. Az orrüreg, a szájüreg, a garat és a gége részei a felső légutaknak. Előnyösebb, ha orron keresztül szívjuk be az oxigént, ekkor ugyanis az orrüregen átáramló levegő felmelegszik és a szennyeződések nagy része is kiszűrődik belőle, így nem jut le az alsó légutakba.

Mellkasi és hasi légzés

Kétfajta légzést a mellkasi és a hasi légzést különböztethetünk meg. 

Mellkasi légzésnél - melyet többnyire a nők használnak - a mellkas emelkedik meg minden légvételkor. Ilyenkor csak a tüdő felső részét használjuk ki, ez felszínes és gyakoribb légzéshez vezet. A szorongó emberek általában csak a mellkasi légzésre hagyatkoznak. Ez azonban könnyen elvezethet a hiperventillációhoz.

A hasi légzés esetében a tüdő alsó része is megtelik levegővel, ez a légzés lassúbb és alaposabb. A hasi légzésnek nyugtató hatása van, ezért érdemes elsajátítani. Ennek legegyszerűbb módja, ha kezünket hasunkra tesszük, és igyekszünk úgy levegőt venni, hogy a hasunk emelkedjék meg.



A mellkas tágíthatóságnak tíz centiméternek kell lennie, merevsége a sok szervetlen só okozta meszesedésnek köszönhető. Ez esetben a rendszeres nyújtózás, reggeli bemozgatás, oldalra hajlás, kaszáló mozgás a karokkal, belégzésre karemelés mellkas kiemeléssel - kilégzésre előregörnyedés a karokat leeresztve, és egyéb testgyakorlatok segíthetnek a helyes életmód mellett.
(Lemértem: nekem 8 cm, így itt az ideje, hogy reggelente én is aktívan lélegezzek és nyújtózkodjak!)

Ideális légzéshez, fontos a laza ruha,  a bőrlégzés miatt pedig a bőr tisztítása, heti leradírozása is. A bőrlégzés a légzésnek csak egy százaléka, akadályozása azonban súlyos elváltozásokhoz vezethet.

Stresszűző légzéstechnika

Ellazult állapotban, lassan, egyenletesen, mélyen, tudatosan lélekezzünk, mégpedig orron át. Fontos a helyes tartás, az egyenes gerinc. A légzésszünet a belégzés után lehetővé teszi, hogy a vér mind több oxigént vegyen fel, a kilégzés után pedig pihenőt biztosít a légzőszerveknek, és lehetővé teszi, hogy a kilélekzett levegő eloszoljon a térben, és ne ugyanazt szívjuk vissza. Helyes légzés esetén a szívverés és a légzés ritmusának aránya négy az egyhez, egy ki- és belégzés tizenöt másodpercig tart.

Fontos a tiszta levegő

Összehasonlítás végett: a magashegyi levegő portartalma kétszázezer/liter, egy lakóház ötödik emeletén százmillió/liter; felnőttek fejmagasságában egymilliárd/liter, gyermekek fejmagasságában százmilliárd/liter. A kórokozókat tekintve a hajnali levegőben egy esik egy literre, de egy zárt, zsúfolt helyiségben tíz-húszezer/liter is lehet. A tiszta levegő miatt igen fontos a rendszeres szellőztetés, ugyanakkor ne a huzatban végezzük a légzőgyakorlatokat. Amint az időjárás engedi szervezetünket fokozatosan szoktassuk hozzá a nyitott ablaknál való alváshoz.



Írta: Reka, a cikk a hírtv online életmód rovatában jelent meg


Autodidakta életmódszakértőből elégedett cikkíró

2011. május 3., kedd

Anyák napja: otthon, a parkettán és a szívekben

A vasárnap számomra nem kezdődött túl jól, ugyanis eléggé rosszul voltam. M. és Ábel azonban igazán kitettek magukért. Korán reggel szépséges virágokkal köszöntöttek anyák napja alkalmából. Majd míg én egész nap pihentem, ők ebédet főztek, takarítottak és szuper jó fiús játékot (most éppen Turi a kisvakod tervezett szennyvízelvezető csatornát) játszottak, amit velem úgysem lehet. Ennél szebb anyák napját kívánni sem lehetne! :-)))


Hétfőn az oviban is kitettek magukért a gyerekek és persze az óvó nénik. A kinti parafatáblán a halacska csoportosok által készített anya portrék díszelegtek. Köztük én is, mint narancssárga pálcikalány hosszú barna hajjal. Bent a teremben pedig gyönyörű ünnepség várta az anyukákat és a nagymamákat.

Előtte azonban a vagány fiúk - köztük természetesen Ábel is -  szép vasalt, fehér ingben, mellényben és sötét nadrágban hemperegtek, csúsztak-másztak, őrjöngtek és ugrándoztak a csoportszoba parkettáján, míg végül az óvó nénik helyre utasították a felajzott és izgatott gyereksereget. Még az éppen szervezkedő óvó nénik előtt én is rá merészeltem szólni az Ábelre és gatyába ráztam kicsit, amire szúrós szemű nézés és megsértődött sírás volt a válasz mondván miért szólok én rá, mikor a többiekre nem szól rá az anyukájuk.  (Mert én pont az ajtóban az elsők között várakoztam és szemtanúja lehettem a pokolbéli jelenetnek. Mi lesz itt 10 év múlva...???) Ja, és este amikor apának beszámoltunk a csúnya esetről, arra a tipikus szülői kérdésre, hogy egy másik kis ovis társa vajon miért nem hentergett a földön, miért ült rendesen a széken azt a válasz kaptuk, hogy mert rajta volt nyakkendő....

Szóval végül az incidens megoldása után bevonultak és helyet foglaltak az anyukák és a nagymamák. Míg Ábel a műsort megelőzően kisördögként tombolt, most legalább igazi, érett óvodásként mondta a verseket, zenélt és énekelt. Amiből egy röpke részletet a fényképezőgéppel csak így tudtam felvenni. Aki tudja, hogyan lehet beforgatni a felvételt kérem jelezze!!!

video


A műsor végén egy gyönyörű,  Ábel által festett gipszalkotást, valamint egy januártól az oviban magról nevelt büdöskét kaptam. Repes a szívem, és hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom azt, hogy milyen jó dolog is ez :-)))