2013. június 6., csütörtök

Miért ne aludjunk a mobilunkkal

Manapság vekker helyett mindenki a mobilja ébresztőjére ébred. Mindez rendben is lenne, ha a telefon mondjuk a szomszédos szobából keltegetne minket jó hangosan, és mi kipattanva az ágyból legalább 5-6 métert tennénk meg a "szundi" gomb megnyomásához.



Dán diákok ugyanis a mobiltelefonok sugárzását tesztelve igen meglepő eredményeket hoztak nyilvánosságra, amely nagy visszhangot váltott ki a tudósok körében is – írja a Mother Nature Network. A tudományos kísérlete bebizonyította, hogy Wi-Fi router közelében nem hajt ki a növénymag és egy részük elhal.

A kísérlet alapjául az a megfigyelésük szolgált, hogy ha alvás közben a mobiltelefonjukat a fejük közelében tartották, akkor másnap az iskolában nehezen tudtak koncentrálni. Eredetileg a mobiltelefonok kisugárzását szerették volna embereken tesztelni, de az iskolájukban erre nem volt meg a megfelelő eszköz, ezért inkább növényeken tesztelték a sugárzást.

Hat tálca kertizsázsa-magot (Lepidium sativum) sugárzásmentes szobában helyeztek el, hatot pedig egy másikban, ahol két Wi-Fi router a diákok számításai szerint ugyanannyi sugárzást bocsátott ki, mint egy mobiltelefon. 

Az ezt követő 12 napban a lányok megfigyelték, mérték és fotózták az eredményt. A kísérlet végére nyilvánvaló következtetést tudtak levonni: a router mellé helyezett zsázsamagok nem keltek ki, sőt a magok egy része elhalt. A másik szobában lévő zsázsa viszont gyönyörűen zöldellt.




A lányok nemcsak megnyerték a regionális tudományos versenyt, de világszerte felkeltették a tudósok figyelmét, akik a kísérletet professzionális körülmények között, ellenőrzött laborokban is megismétlik. 



Szóval, ha nem kakaskukorékolásra kelünk reggel lehet, hogy jobb ha visszatérünk a jó öreg vekkerhez, vagy legalább a szoba legtávolabbi zugába tesszük a sugárzó kis készüléket.

Forrás: nlcafe.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése