2013. augusztus 8., csütörtök

Egészséges frissítő a kánikulában

Tegnap késő délután, még javában a rekkenő hőségben sétáltunk Borával. A vizem már rég megittam, így betértünk egy kis közértbe valami frissítőért. Nálam ez ilyen melegben nem jelenthet mást, mint egy doboz jól behűtött kaukázusi kefirt. Csak le kell tekerni a kupakját és már lehet is inni. Friss, hűsítő, egészséges szomjoltó, adalékok és cukor nélkül.


A kefir szó a török "keif"-ből származik, ami egyfajta jó közérzetet, jó érzést jelent. A nagyjából 2000 éves múltra visszatekintő frissítő italt a hegyek között élő pásztorok fedezték fel. Kezdetben nem tudatosan savanyították a tejet, hanem hűtés hiányában magától megsavanyodott a szabad levegőn. Majd felismerve frissítő ízét, előnyeit, tartósságát és egészségre gyakorolt hatását, tudatosan is foglalkozni kezdtek a tej savanyításával, illetve jótékony hatásainak kutatásával.

A kaukázusi kefir nem csupán tejsavbaktériumokat, hanem élesztőgombát is tartalmaz, így a tejsav mellett széndioxid és kis mennyiségű alkohol is képződik benne. A természetesen képződő szén-dioxid pozitív hatást gyakorol az emésztésre, a tejsavas erjesztés során végbemenő fehérjebontás miatt ugyanis a kaukázusi kefirben megnő az egészségvédő anyagok száma. Ezek gátolják bélrendszerben a káros mikroorganizmusok elszaporodását és a méreganyag-termelését, továbbá karbantartják bélműködést.

Rendszeres fogyasztása kellemes közérzetet biztosít, erősíti az immunrendszert, és gátolja a rákkeltő anyagok képződését. A vér koleszterinszintje is kedvezően alakul, emellett hatásukra csökken a májban a zsírlerakódás, gyorsul a májregeneráció, és javul az összes ásványi elem felszívódása. Továbbá kisebb lesz a csontritkulás kialakulásának veszélye, hiszen a kalcium jobban épül be a csontokba, valamint a savanyú közeg miatt lassul a szervezetbe került C-vitamin lebomlása is.

A kefir gyógyítja az ekcémát és a pattanásos bőrt, erősíti az immunrendszert és másnaposságra is igen jó.

A hasznos baktériumok mellett kalciumot, foszfort, magnéziumot, A-, B1-,B2, B6-, B12 vitaminokat, valamint E-, D- és K-vitamin is tartalmaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése