2012. május 16., szerda

Az ételek forradalma Jamie Oliver-rel


A híres brit séf arra kér bennünket, hogy május 19-én az egészséges ételekért folytatott keresztes harcában csatlakozzunk hozzá. Az interjút  ma reggel olvastam a  Metropolban, és persze hogy csatlakozunk!



Miért volt fontos egy újabb kezdeményezés elindítása?

– Az ok egyszerű: 1980 óta megduplázódott az elhízottak száma a világon. Évente 2,8 millió felnőtt hal meg elhízás következményeképp.

Hogyan lett ekkora probléma az elhízásból?

– A nyugati étkezési szokásokkal van baj: ez már magában jóval károsabb a világ lakosainak egészségére nézve, mint bármilyen más ok. Sok nyugati országban nő fel már a harmadik generáció úgy, hogy senki sem tanította meg tagjait főzni. Mindkét szülő dolgozik, az iskolákban semmit sem tanulnak erről a gyerekek. Jártam olyan otthonokban, ahol a gyerekek folyadékbevitele kizárólag szénsavas üdítőitalokból áll, és a csapvízzel senki sem törődik. A technikai fejlődés, a fagyasztás és az előre elkészített ételek még rosszabbá tették a helyzetet. A Food Revolution mozgalom célja az, hogy az emberek a feldolgozatlan, lehetőleg helyi forrásból származó termékeket válasszák, és a fiatal generáció ismét fedezze fel a főzés jelentette örömöket, lehetőségeket.

Leszünk még újra egészségesek?

– Azt gondolom, a multik és a gyorséttermek tudnák a legjobban kijelölni az új irányt. Ha az egészséges étkezés mögé állnak, fontosabb munkát végezhetnek, mint bármelyik kormány vagy egyéni kezdeményezés. Ha azt hitte eddig, hogy az olajipar bonyolult, ez okozza a háborúkat, gondolja újra. Az élelmiszeripar sem ártatlan. A kormányok és az élelmiszer-ipari vállalatok közti korrupció a baj.

Hogyan segíthet a helyzeten az új kezdeményezés?

– Nem a pizzával vagy a hamburgerrel, hanem a vacak ételekkel van a bajom. A Food Revolution Day célja, hogy minél többen főzzenek otthon. Kicsit jobban oda kellene figyelni arra, mit eszünk. Ez ugyanis közvetlenül hat ránk. Ha Európára gondolunk, a friss összetevők jutnak eszünkbe – az olasz és francia ételek, a mediterrán diéta. A fontos az lenne, hogy változatosan, kiegyensúlyozottan étkezzünk és a rengeteg recept közül bátran válogassunk. A föld egyes részein, ahol a lakosság várható élettartama magas, sok zsíros ételt fogyasztanak, de rengeteg zöldséget és gyümölcsöt is esznek mellé.

Tulajdonképpen mi a lényege ennek az akciónak?

– Csak arra kérek mindenkit, gondolkodjunk el azon, mi jut eszünkbe az egészséges étkezésről, és ebbe vonjuk be munkahelyünket vagy iskolánkat. Adjunk vacsorát helyben termesztett ételek felhasználásával vagy kóstoltassunk organikus élelmiszereket. A helyi termék keresése kulcsfontosságú az egészséges étkezésben. Egy internetes oldal, a foodrevolutionday.com további ötletekkel és helyi eseményekkel segít ebben.

Mely európai országnak kellene példát mutatnia, és melynek kellene a legnagyobbat változnia?

– Se pozitív, se negatív példát nem akarok mondani. Csak azt, hogy az európaiaknak együtt kell erőfeszítéseket tenniük. Nincs szükség csodára, hiszen minden megoldási lehetőség rendelkezésre áll. A kormányoknak hosszú távú megoldásokat kell nyújtaniuk, a pozitív példákat kell népszerűsíteniük. De a politikusok nem látnak messzire. Emberek jönnek és mennek, sajnos a demokráciának nevezett dolog struktúrája rövid távú és a pénzünket pocsékolja.


Food Revolution Hungary

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése