2012. január 5., csütörtök

Édes „bűnbeesés” almával

Dóri húgom kisfia Bálint a fél éves kor felé közelít, így sok szeretettel küldöm nekik és persze az olvasó célcsoportnak az anyatejes táplálás után az első babaetetéses cikkem. Aztán majd szépen sorban a többit is! :-)

A jól evő anyatejes kisbabának 6 hónapos korától már egyéb tápanyagra is szüksége lehet. Ilyenkor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást, azaz a szilárd ételek bevezetését. Az új ételt kezdetben csak kóstolgatja a baba, ezért először csak 1-2 kanállal adj neki, majd fokozatosan, naponta emeld az étel mennyiségét. 3-4 hét múlva, pedig már helyettesíthetsz vele egy szoptatást is. Kezdetben pépesre készítsd az ételt, ami olyan sűrű legyen, mint a méz.


Következetes, szabályokat maximálisan betartó anyukaként szent célként tűztem ki az elhatározást, mely szerint elsőszülöttem január 7-ig, tehát pontban 6 hónapos koráig csakis, és kizárólag anyatejes táplálásban részesülhet, hiszen így van a nagykönyvben megírva és ezzel kívántam volna mindenkinek eldicsekedni. Hiába mondta a mi kedves és tapasztalt doktor nénik az öt hónapos kontrollon, hogy pár nap múlva esetleg megpróbálhatunk neki egy kis gyümölccsel kedveskedni, én tántorítatlan voltam a január 7-i időpontot illetően. Csakhogy december 18-án 20 nappal a neves dátum előtt romba dőlt az én szilárd elhatározásom és „bűnbe estünk” az almával. 



Szoptatás után ugyanis Ábel kint ült a konyhában a kis hordozójában, mikor is mi az ebédünket fogyasztottuk. Azt az arckifejezést nem tudom leírni, amivel akkor nézett ránk, a lényeg, hogy szó szerint kinézte a szánkból a falatot. Én próbáltam érvelni az előre meghatározott dátummal, de most már az apuka is hajthatatlanná vált, muszáj adni valamit ennek a gyereknek. 

És akkor bátortalanul lereszeltem egy  gerezd almát… A gyereket beraktuk a nappali közepére, ünnepélyesen és első ízben ráadtunk egy előkét, videokamera beállítva, fényképezőgép beélesítve. Én eléültem és félszegen a szájába helyeztem az első falatot. A siker leírhatatlan, egy ültő helyébe benyomta az egészet és még mosolygott is hozzá. Innentől eldőlt a sorsunk az anyatej mellé napról napra egyre több gyümölcs majd zöldség került Ábel asztalára.

Személyes tapasztalatom alapján tehát mindenkit arra bíztatok, várja meg azt, amíg a baba nyitott lesz az új ízek elfogadására, de a majdnem fél éves kort mindenképp ki kell várni. Hiszen a legtöbb kisbaba hat-kilenc hónapos korára jut odáig a fejlődésben, hogy készen áll a szilárd ételek fogyasztására. Egyes csecsemők számára hasznos lehet hat hónapos kornál későbbre tolni a szilárd táplálékok bevezetését; ha például a családban ételallergia fordul elő.


Ha a hozzátáplálást azelőtt kezdjük el, mielőtt a csecsemő szervezete felkészült volna rá, akkor az emésztés elégtelen lesz, és kellemetlen reakciókat okozhatnak, mint hasfájás, gázképződés vagy, székrekedés. Kutatások támasztják alá a tényt, hogy a hosszan tartó kizárólagos szoptatás eredménye a kevesebb ételallergia. Születéstől kezdve nagyjából 4-6 hónapos korukig a gyerekeknek „nyitott” a bélrendszere. Ez azt jelenti, hogy a vékonybél sejtjei közötti réseken teljes makromolekulák is átjutnak, többek között teljes fehérjék és ezek közvetlenül a véráramba kerülnek. A bélrendszer nyitottsága ugyan nagy hasznára van a szoptatott csecsemőnek, mert lehetővé teszi, hogy az anyatejben lévő hasznos antitestek sokkal közvetlenebbül jussanak a baba véráramába, de ez azt is jelenti, hogy egyes ételek nagy allergizáló fehérjemolekulái is átjutnak rajta kellemetlen tüneteket és ételallergiát okozva. 

Ha már a babád testileg, te pedig lelkileg megértetek a nagy eseményre érdemes a gyümölcsökkel kezdeni a próbálkozást. Az első ízeknek a legideálisabb az alma, a banán, a sárga vagy őszibarack és a körte. Ezek megismerése után esetleg egy kis meggy, szilva vagy cseresznye. A narancs, a mandarin, a kivi és a többi egzotikus gyümölcs majd csak 11 hónapos kor után adható. Kételkedő babák számára a már megszokott íz mellé csempészd be az új falatokat, azaz egy kis pépesített banánt keverj el egy kis anyatejjel és ez kerüljön a baba kanálkájára.

A lényeg, hogy babád érdeklődve, kedvvel forduljon az ételek felé, így fog minél több új ízt megismerni és minél több hasznos tápanyagot és vitamint beépíteni szervezetébe. Szóval, édes kalandozást kívánok a gyümölcsök világába!

Írta: Réka, a cikk a mindmegette.hu oldalon jelent meg.

2012. január 3., kedd

Csicseriborsó, bab, lencse…

Gyerekkorunkban sokat énekeltünk róluk, és rendszeresen ettünk belőlük az oviban. Felnőttként azonban méltatlanul elfelejtjük őket:  a bab, a sárgaborsó, a lencse és a csicseriborsó igen ritkán kerülnek az asztalunkra. Téli ételként emlegetjük őket, pedig értékes fehérjetartalmukon kívül vitamin- és ásványianyag-tartalmuk miatt évszakoktól függetlenül hetente legalább egyszer ehetnénk belőlük.

Közös tulajdonságuk biológiai szempontból, hogy pillangós virágúak, egynyáriak és lágyszárúak, táplálkozástani szempontból pedig hogy fehérje-összetételük a növények közül hasonlít leginkább az állati eredetű, úgynevezett komplett fehérjékre, ugyanakkor jelentős mennyiségben tartalmaznak kalciumot és a B6-vitamint.

Csicseriborsó

A csicseriborsó származási helye nagy valószínűséggel a Közel-Kelet vagy a mediterrán régió. Ezeken a területeken, továbbá Indiában étkezési célra és abraknak is termesztett, közkedvelt növény. Európában az olaszok, spanyolok, portugálok, franciák és a törökök termesztik. A mostoha vidékek kedvelt növénye, mivel jól bírja a szárazságot és az erős napsütést.



Felhasználási területe megegyezik a borsóéval.Elhúzódó virágzása miatt akár egy hónapig is frissen szedhető. Szárazborsóként viszont hosszú áztatásra van szüksége, hogy megpuhuljon. Rendkívül fontos tulajdonsága, hogy a zsizsik nem támadja meg, ezért alkalmas biotermesztésre.

Emészthetősége jó, 76-78%-os. Gyógyászati szempontból is értékes növény: diabetikus hatású, emésztési zavarok, hurut kezelésére használható, ugyanakkor a koleszterinszint szabályozására is alkalmazzák. Levesnek, főzeléknek, pürének is elkészítő. A gömbölyű fehér fajta pörkölt magja különleges csemege, földimogyoró helyett fogyasztják, valamint pótkávénak is alkalmas.


Bab

A rendkívül változatos babfajtákat világszerte főzve fogyasztják, friss vagy szárított formában. A veteménybab 30-75 cm magas, bokros termetű, míg a kúszó szárú növény 1,2-2,1 m magas. A fajták nagymértékben különböznek méretben, alakban és színben is. A mag alapszíne a fehértől a zöldön, a sárgán, a sárgásbarnán, a rózsaszínen, a piroson, a barnán és a lilán keresztül egészen a feketéig terjedhet, s számtalan kontrasztmintázat fordulhat elő. A mag alakja a majdnem gömbölyűtől a lapos, a hosszúkás és a vese alakúig terjedhet. A hüvely színe a zöld, a sárga, a piros és a bíbor különböző árnyalatait veheti fel, ezenfelül piros vagy bíbor cirmos is lehet. Alakja lapos, kerek, szabályos vagy szabálytalan, egyenes vagy élesen begörbült; hossza 7,5-20 mm, olykor még ennél is több.




A babban a nélkülözhetetlen aminosavak nagy része jelen van benne, így a triptofán, a lizin, a cisztin és a hisztidin. A B1-, B2- és E-vitaminok mellett még az A-vitamin mennyisége jelentős. Ezeken kívül kalciumot, foszfort, vasat, különféle ásványi anyagokat és rostot is tartalmaz. A mag 20–25% fehérjét, 50–55% szénhidrátot (ennek 4–7%-a cukor), 0,7–1% zsírt tartalmaz. Energiaértékük a zöldségfélék közül az egyik legnagyobb.

Lencse

A lencse az egyik legrégebbi kultúrnövény, már a kőkorszaki ősember is termesztette. Ázsia hegyvidékeiről terjedt el. Napjainkban Európa déli, dél-keleti részein, főleg a Földközi-tenger mentén fekvő országokban termesztik. Magja kerek és lapos. A mag nagysága a változattól és a fajtától függően eltérő. Színe fajták szerint: világos szürkés-barna, szürkés-zöld, sárgás-barna, de létezik vörösszemű lencse is. A lencse az időjárásra érzékeny növény. A mérsékelten meleg és nem szélsőségesen száraz vidékeken termeszthető csak eredményesen.



A hazánkban termeszthető hüvelyesek közül az egyik legértékesebb és legkeresettebb élelmiszer. A magja kb. 28% fehérjét tartalmaz, amelynek biológiai értéke és a mag étrendi hatása jobb, mint a babé és a borsóé. 23% könnyen emészthető fehérjét, szabad aminosavakat, közte sok (1-2%) lizint tartalmaz. Keményítőértéke pedig 720 g/kg. Szénhidrát-, továbbá B1-, B2- vitamin tartalma is jelentős. Főzeléknek rendkívül ízletes és nagyon tápláló, zölden viszont salátaként fogyasztható.


Sárgaborsó

A  sárga és a zöld felesborsó  a hüvelyesek legegészségesebb fajtái. Nem csupán magas a fehérje, B-vitamin és rost tartalmuk, de szinte teljesen zsírmentesek. A felesborsó csökkenti a koleszterinszintet, alacsony  glikémiás indexe végett stabilizálja a vércukrot, isoflavone tartalma pedig rákmegelőző tulajdonságú.



Én a héten a sárgaborsóra szavazok, ezért egy jó kis téli sárgaborsókrémlevest tervezek a hétvégére.

Íme egy bevált recept hozzá, ami még véletlenül sem hasonlít a menzás betonfőzelék ízéhez :-).


Hozzávalók:

200 gr sárgaborsó
1,5 l  víz
1 bio zöldségleves kocka
2 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma
10 - 15 dkg kemény sajt(trappista, ementáli, cheddar,...)
só, frissen őrölt színes bors, friss petrezselyem

Elkészítés:

A  sárgaborsót beáztatjuk egy éjszakára, hogy másnap hamar puhára főjön.  A beáztatott borsóról leöntjük az áztatólevet, fazékba tesszük, felöntjük a másfél liter vízzel, hozzátesszük a bio leveskockát és felforraljuk. Hozzáadjuk a megtisztított fokhagymagerezdeket is.  Ha teljesen puhára főtt a borsót, akkor botmixerrel simára turmixoljuk. Ezt követően öntsük hozzá a tejszínt és forraljuk fel azzal is.
Tálalásnál reszelt sajtot és friss petrezselymet szórhatunk a tetejére.

Írta: Réka, a cikk a mindmegette.hu oldalon jelent meg.

Kampány az autózó gyerekekért

Az új év kezdetekor sokszor szomorú statisztikai adatok kerülnek napvilágra. Évente átlagosan ezer gyermek hal  vagy sérül meg súlyosan autóbalesetben. Így volt ez 2011-ben is. Minden adat mögött családi tragédiák állnak.....

Nem is gondolnánk, pedig sajnos napjainkban is sok kisgyerek utazik biztonsági öv vagy gyerekülés nélkül, az autókban....

Gyermekeink biztonságáért pedig mi felnőttek vagyunk a felelősek a biztonsági ülés, valamint a biztonsági öv következetes használatával, MINDEN ESETBEN!

A Raben Group nemzetközi logisztikai szolgáltató vállalat, a magyar GRSP közlekedésbiztonsági egyesület és szakmai partnereik kezdeményezésére kampány indul azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a gyermekbiztonsági rendszerek és azok helyes használatának szükségességére.


Nagyon fontos a gondos és körültekintő vezetés a kicsik védelme érdekében, de a megfelelően használt gyermekbiztonsági rendszerekkel akár a hirtelen fékezés során bekövetkező sérülés súlyosságának mértékét is nagyban lecsökkenthetjük. Egy kisgyerek, ha nincs bekötve már 15-25 km/órás sebességnél is rendkívül súlyosan megsérülhet.

A megfelelően megválasztott és helyesen használt gyermekbiztonsági rendszerekkel sok-sok kisgyermek és családja szenvedése lenne megelőzhető. 



Forrás:
http://elso.autosules.info/info/,  Metropol


A személyes példamutatás pedig nem lehet kérdés egyetlen családban sem......