2012. március 22., csütörtök

Óvatos barátkozás a bocival

Dóri Bálintja már ügyesen eszi a húst is, így lassan továbbléphetnek!

Ha babád már megbarátkozott a hússal és betöltötte életének nyolcadik hónapját, elkezdhet megismerkedni a tejtermékekkel. Persze a tehéntej kortyolgatását feltétlenül az első születésnapi gyertya elfújása utánra kell halasztanotok, de a joghurt, a kefir, a sajt és a túró már szerepelhet gyermeked étlapján.


Fontos, hogy a tejtermékeket csak akkor vezesd be 8 hónapos korban, ha a családban nem fordult elő tejallergia, egyéb esetben konzultálj a gyermekorvossal a bevezetés időpontját és módját illetően.

Egy-egy új ételből először mindig csak 1-2 kanállal adj, másnap már kaphat 10 kanállal, harmadnap pedig egy egész adagot megehet, ha nem jelentkeztek rajta allergiás tünetek. (Ilyen allergiára utaló reakció a hasfájás, a kiütés, a nyugtalan alvás és a nyűgösség.)

Joghurt és kefir

Bármilyen hihetetlennek is tűnik számodra, a legtöbb csecsemő kész arra, hogy új ízeket fogadjon el, így a legtöbb baba natúr állapotában is szereti a joghurtot és a kefirt. Érdemes is kihasználni, ezt a lehetőséget, hiszen gyermeked így mindenféle mesterséges ízesítő, aroma, és cukor nélkül is tejtermékszeretővé válhat. Ha pedig már megismerte, elfogadta és megszerette a savanyított tejtermékek jellegzetes ízét, egy-egy gyümölccsel ízesített joghurt után is hajlandó lesz újra megenni a jól ismert natúr változatot.



Ha azonban semmiképp nem hajlandó elfogadni az új ízt vagy változatossá akarod tenni a tízórait, a friss natúr joghurtot a már kedvelt turmixolt gyümölcsökkel ízesítheted. Így remek és egészséges banános, barackos, meggyes vagy akár szilvás joghurt készíthető házilag, amit végszükség esetén egy kis gyümölcscukorral édesíthetsz.

Reszelt sajt

A csecsemő táplálására a jó minőségű félkemény sajtok, mint a trappista, az ementáli és az óvári sajt a legalkalmasabbak. Az ömlesztett, lágy és penészes sajtok gyermeked számára majd a jövő ízei lesznek. Mivel a sajt fehérjetartalma nagyobb, mint a húsé és jelentős a kalciumtartalma, a csecsemők számára nagyon ideális táplálék. A sajtot a lehető legapróbb lyukú reszelőn reszeld le, majd a szükséges mennyiséget keverd a frissen elkészült főzelékbe.



Tehéntúró

A friss túró nem más, mint a savanyodási folyamat után a tejből kicsapódó számtalan fehérjerögöcske. Könnyen emészthető, ezért ideális csecsemők táplálására. A friss tehéntúrót törd át szitán vagy turmixold babád főzelékébe.



Túrókrém uzsonnára

A babák körében a legnépszerűbb uzsonnaételek alapanyagai a gyümölcsök. Gyermeked táplálásában a gyümölcsből készült uzsonnákat jól kiegészíti a tehéntúró. Turmixolj össze azonos mennyiségű gyümölcsöt – almát, banánt, meggyet, őszibarackot vagy szilvát – és túrót, amit szükség esetén édesíts gyümölcscukorral. Érdemes nagy adagot készítened, hogy a kóstolgatások után babádnak is maradjon a tápláló és egészséges csemegéből… :))

Írta Réka, a cikk a mindmegette.hu oldalon jelent meg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése