2011. május 25., szerda

Ábel a party arc

Az elmúlt időszakban három bulin is részt vettünk, igen jó hangulatban. Az első Dóri húgom esküvője volt, ahol Ábel remekül érezte magát. Teljesen odavolt a szép menyasszonytól: segített vinni a ruháját, simogatta, fényképezkedett vele. Igazi komoly feladata is volt, hiszen a templomba ő vitte be a gyűrűket.


Az esküvői vacsora utáni bulin pedig teljesen elemében érezte magát. Kezdetben két rokon kislánnyal rohangált és táncolt, de 9 után már a Dóri barátnőivel is ropta a DJ-k által hozott vicces kalapok egyikében. Elvileg az egyik nagymama ügyeletben várt nálunk, hogy majd 10-re érte jön és hazaviszi aludni, de Ábelnél ez a lehetőség szóba se jöhetett. Így 11-kor lemondtuk a nagymamát.




Ábel viszont kettőig bulizott. Éjfél után kicsit elfeküdt az egyik hangfal (!) melletti kanapén, de fél órás bóbiskolás után energikusan felült és közölte, hogy kialudta magát. Fél háromra értünk haza, így vasárnap 11-ig senki sem ébredt fel nálunk, ilyen sem volt már cirka 6 éve.

A következő pénteken Miki (apa - ének, gitár) zenekara a Business SILENCE lépett fel egy Reklámpikniknek  nevezett szakmai rendezvényen, a Pál-völgyi-barlang előtt elterülő füves területen. Ábel nagy örömére jöttek a kis barátai: Vili és Barni (apukájuk: Tamás - billentyű), Döme és Luca (apukájuk Gábor - ritmus) és Dórika is, pocakjában Bálint unokatesóval (apukája: másik Tamás - dob). A késő délutáni esemény remekül indult. A zenekar tagjainak gyerekei önfeledt játszottak, motoroztak, futóbicikliztek, teniszeztek, míg apáék belőtték a hangosítást, majd kezdetét vette a buli.




A harmadik számnál kezdett tetőfokára hágni a hangulat, a három nagyfiú: Vili, Döme és Ábel már a teniszütőkkel gitároztak, dombról gurultak és ugráltak, a két kicsi: Luca és Barni pedig a babakocsijaikban ülve tapsikoltak lelkesen. 






Sajnos a felettébb vidám hangulatban Vili rosszul esett a futóbiciklivel és eltörte a kisujját, így Tamást a színpadon hagyva Zsuzsi a 2 fiúval a János kórházban folytatta az estét. Röntgen, gipsz és fáradt gyerekek, "jól" kezdődött a hétvége.
Döme és Ábel (rockerek születőben) viszont hősiesen helytálltak Vili helyett is a buliban:



A  Business SILENCE  nem pihent sokáig, hiszen egy hét elteltével, szombaton is felléptek a Zugligeti Szent Család Plébánia családi hétvégéjén Gyuri atya meghívására. Itt aztán bőven volt gyerekprogram: ugrálóvár, rajzolás, ügyességi játékok, és persze koncert. 







És a turné folytatódik, de most már gyerekek nélkül: június 2-án 8 órától a Silenus Pub-ban lesz Business SILENCE koncert, ahova mindenkit szeretettel várunk, GYERTEK :-))))!!!!!

http://silenusetterem.hu/music/nagyszinpad/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése