2011. május 3., kedd

Anyák napja: otthon, a parkettán és a szívekben

A vasárnap számomra nem kezdődött túl jól, ugyanis eléggé rosszul voltam. M. és Ábel azonban igazán kitettek magukért. Korán reggel szépséges virágokkal köszöntöttek anyák napja alkalmából. Majd míg én egész nap pihentem, ők ebédet főztek, takarítottak és szuper jó fiús játékot (most éppen Turi a kisvakod tervezett szennyvízelvezető csatornát) játszottak, amit velem úgysem lehet. Ennél szebb anyák napját kívánni sem lehetne! :-)))


Hétfőn az oviban is kitettek magukért a gyerekek és persze az óvó nénik. A kinti parafatáblán a halacska csoportosok által készített anya portrék díszelegtek. Köztük én is, mint narancssárga pálcikalány hosszú barna hajjal. Bent a teremben pedig gyönyörű ünnepség várta az anyukákat és a nagymamákat.

Előtte azonban a vagány fiúk - köztük természetesen Ábel is -  szép vasalt, fehér ingben, mellényben és sötét nadrágban hemperegtek, csúsztak-másztak, őrjöngtek és ugrándoztak a csoportszoba parkettáján, míg végül az óvó nénik helyre utasították a felajzott és izgatott gyereksereget. Még az éppen szervezkedő óvó nénik előtt én is rá merészeltem szólni az Ábelre és gatyába ráztam kicsit, amire szúrós szemű nézés és megsértődött sírás volt a válasz mondván miért szólok én rá, mikor a többiekre nem szól rá az anyukájuk.  (Mert én pont az ajtóban az elsők között várakoztam és szemtanúja lehettem a pokolbéli jelenetnek. Mi lesz itt 10 év múlva...???) Ja, és este amikor apának beszámoltunk a csúnya esetről, arra a tipikus szülői kérdésre, hogy egy másik kis ovis társa vajon miért nem hentergett a földön, miért ült rendesen a széken azt a válasz kaptuk, hogy mert rajta volt nyakkendő....

Szóval végül az incidens megoldása után bevonultak és helyet foglaltak az anyukák és a nagymamák. Míg Ábel a műsort megelőzően kisördögként tombolt, most legalább igazi, érett óvodásként mondta a verseket, zenélt és énekelt. Amiből egy röpke részletet a fényképezőgéppel csak így tudtam felvenni. Aki tudja, hogyan lehet beforgatni a felvételt kérem jelezze!!!



A műsor végén egy gyönyörű,  Ábel által festett gipszalkotást, valamint egy januártól az oviban magról nevelt büdöskét kaptam. Repes a szívem, és hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom azt, hogy milyen jó dolog is ez :-)))


1 megjegyzés:

  1. Csak, hogy lásd figyelek ám...:D szóval ötlet a beforgatásra:
    1; 90 fokkal fordítsd el a monitort az óra járásával megegyező irányba..
    2; esetleg feküdj le a monitor elé..
    3; végső esetben legközelebb másképp kamerázz
    +1 a felvétel így is cuki ! Gratulálok !!

    VálaszTörlés