2013. június 10., hétfő

design, irodalom, zene

Mindez egy vasárnap délután. Mivel Bora nem méltóztatott délután elaludni, elmentünk a belvárosba sétálni. Az Erzsébet téren wamp design vásár volt, ahol sikerült megvennem azt a nyári egybenadrágospántnélkülinyáriruhanemüt (nem tudok megfelelő magyar szót erre a ruhadarabra) amire vágytam. Tökéletes forma, szín, ráadásul magyar tervezőlányok munkája és nem drágább, mintha egy plázás világmárkánál venném.



A téren gyerekjátszó, színpad és egy csomó érdekes programlehetőség is volt, bár Ábelt inkább a dunai árvíz érdekelte.


A Vörösmarty téren viszont belefutottunk a könyvhétbe, így a Pagony standjánál Ábel (természetesen a megáradt Duna megnézése után) kiválasztotta azt a könyvet, amit majd egyedül fog elolvas a nyáron. (Erre azért kíváncsi leszek, de a lelkesedés eddig töretlen, már három mondaton túl van :)). Az általa kiszemelt mű Berg Judit Két kis dínó a középkorban című könyve lett. Amit "nemelég hogy dínós, de még lovagos is" felkiáltással ragadott magához.



Viszont Marék Veronika pont ott dedikált, így Bora megkapta az írónő ajánlásával, az idén megjelent új könyvét: Boribon cicáját.



Amíg Ábel szökőkutazott a Szabadság téren, addig Bora olvasgatott, de attól tartok jövőre már őt sem lehet majd visszatartani a vizezéstől.



Száradás után még jutott idő hintázni.





Aztán pont kezdetét vette Fábián Juli és Zoohacker koncertje, amire végül Bora szépen elaludt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése