2011. augusztus 9., kedd

Sziget, gumicsizma, Pastrami, buli

Tegnap Ábel a dédimamánál vakációzott, így mi 10 év után (te jó ég....) kimentünk Mikivel a Szigetre bulizni. A hangulat a régi, a szervezés profi, ToiToi wc-k ugyan úgy büdösek, de mi nagyon jól éreztük magunkat. Igaz otthonról még zuhogó esőben indultunk, de mire odaértünk az ég kitisztult. Csak hogy én egy velúrbőr balerina cipőben érkeztem (anya Martens bakancsa már ki tudja hol van) így a cuppogós sáros bevezető utakon elkezdtem rosszul érezni magam. De mivel a Szigeten most már shopping city is van, elég jó áron megvettem álmaim gumicsizmáját :-). A sár innentől nem jelentett akadályt, sőt! Élveztük a Sziget hangulatot a nagyszínpados Gesztiválig.




Mi itt a mínusz 1. napon Geszti összes eddigi zenei formációját láthattuk. A Rapülők slágereit még hatodikban fújtuk, a Jazz+Az-ra az egyetemi bulikon lassúztunk. Igaz az Első Emelet dalai nekünk kimaradtak, lévén akkor még óvodába jártunk, de a Gringo Sztárra most jót táncoltunk  :-)).




A két órás koncertet a Nagyszínpad melletti vip részhez kitelepült Pastrami étterem asztalainál pihentük ki. A vendégek között mosolyogva vegyült a tulajdonos Prokopp Dóra. Az ételekben, a kiszolgálásban és a mindig friss liliomokban pedig most sem csalódtunk. Én végre megkóstoltam a híres pastrami szendvicset rukkolás salátával. A Mikinek rendelt lecsó bár elfogyott, de ugyanazon az áron olyan gluténmentes csirkés, bazsalikomos, gyömbéres fogást varázsoltak neki, hogy öröm volt nézni, hát még enni! Dóra nagylánya Sára, pedig egy szuper fröccsel kárpótolt minket a minimális bonyodalomért is. Ezúton is köszönet és elismerés Nekik a profi vendéglátásért! :-))))


Éjszaka aztán bejártuk a szigetet és kettőig buliztunk a különböző helyszíneken és zenékre. Igaz egy jó nyolc évvel idősebbek voltunk az éjjeli ottalvós észak-nyugat európai törzsközönségnél és szódás finnlandia vodkát sem ittuk homokozós vödörből (!), de azért jól bírtuk a tempót és főleg nagyon jól éreztük magunkat. 

Élet a nyári esőben
Szingli mozi

1 megjegyzés:

  1. Wow, de jó csizma és milyen szuper vékony, jó nő :)

    tök jó lehetett az este, még olvasni is nosztalgikus volt. Mi még ittunk vödörből piát anno:)

    puszi

    K.

    VálaszTörlés